2014. szeptember 21., vasárnap

Prológus

"Minden rendben lesz.-suttogtam halkan a vörös számmal amit már kiharapdált egy 'jelentéktelen' fiú. Nem vártam nagy életet, sőt, szinte semmit az új iskolámtól. Idén érettségizek és Anyum, rendes papírt kért a tanulmányaimról, rajz iskolába jártam és komolyan is veszem ezt a tantárgyat. Ebbe a suliba semmit nem foglalkoznak a rajzzal. Úgy gondoltam, nem kötök kapcsolatokat senkivel az osztályból, erre az egy évre. A tervem annyi, hogy nem váltom meg a világot, és nem is barátkozok, reggel jövök, este meg már úgy is otthon leszek, és a fő célom ,csakis a rajz marad!" Gondolta a 17 éves Fanni, nem számítva semmire. Belépve az ajtón már már is megváltozott a véleménye.Hisz ez az osztály nem egyszerű volt.Az osztály normálisnak tűnt persze. Pláza cicák, csöndesek, kockák és persze, a menők. Senki nem várta volna hogy főhősnőnk fogja szétrepíteni a békét, a nyugalmat, és a rendszerességet.Még a dilis Mariska néni sem.